Bár a tavaszi tekercsről rendszerint a sarki kínaiban árult, enyhén kiszáradt, olajos kis izé jut eszünkbe, szerencsére a nyári verzió sokkal izgalmasabb Kelet-Európába szakadt mostohatestvérénél. A millióféle válozat közül kétségkívül a legkönnyebben elkészíthető, és szerény véleményem szerint a legfinomabb a vietnámi tekercs, amelynek tölteléke gyakorlatilag nyers – így rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, „borítója” pedig nem igényel sem sütést, sem főzést: a rizspapírt elég meleg vízben meglötybölni egy kicsit, és már tekerhetjük is. Bár manapság egyre trendibb – világszerte iszonyú menő street food, és elég borsos áron kínálják ahhoz képest, mennyire olcsón és könnyen össze lehet dobni. Én először egy baráti vacsin kóstoltam, közel sem Vietnámban, hanem Budán, ahol is Andris barátom és Enikő barátném ütötték össze nekem: azóta nem tudok szabadulni tőle... no, nem mintha olyan nagyon akarnék.
Hozzávalók 2 jókora tekercshez
- 2.00 db rizspapír (kétféle méretben árulják, a nagyobb jóval praktikusabb)
- 0.25 fej káposzta (aki nincs jóban a káposztával, a tekercsbe tehet friss spenótlevelet/kínai kelt/vékony csíkokra vágott almát is)
- 1.00 db kisebb cukkini
- 1.00 szál sárgarépa
- 1.00 kis marék csíramix (kihagyható)
- 1.50 szál újhagyma vagy ¼ póréhagyma
- 1.00 kis marék földimogyoró (a sózott is tökéletesen megfelel a célnak)
- 0.50 csésze zöldborsó fagyasztott/konzerv
- 1.50 ek. olívaolaj
- 1.50 ek. szójaszósz
- só
- bors
- szárított csilipehely
Elkészítés
- A zöldségeket vékony csíkokra vágom, a répát és a cukkinit, amint a franciák mondják, „zsülienre”. Lusták lereszelhetik a sajtreszelő nagylukú oldalán (de jó tudni, így sosem lesz igazán ropogós), perfekcionisták egy éles késsel hosszában 5-6 szeletre, majd srégen keresztbe nyessék gyufaszálnyi csíkokra.
- A földimogyit mozsárban vagy egy nejlonzsákban durvára töröm, a zöldborsót pedig pár perc alatt forró vízben kiolvasztom, vagy ha konzervet használok, lecsepegtetem.
- Egy jókora serpenyőben vagy wokban felhevítem az olajat, és belezúdítom a káposztát, a répát, a borsót és a mogyorót, majd erős lángon addig pirítom, amíg icipicit szottyadni nem kezdenek, de azért még nem puhulnak meg. Ekkor meglocsolom őket a szójaszósszal, megkínálom egy kis sóval és csilivel, és még egyszer-kétszer átforgatom, amíg a szósz el nem párolog. Lekerülhet a tűzről, és mehet bele a csíra meg az újhagyma – ezt nem pirítom meg, mert csak veszítene édes-illatos aromájából.
- Megtöltök egy serpenyőt nagyon meleg, de nem forrásban lévő vízzel. Magam mellé készítek 2 nagy tányért: az egyiken tekerni fogok, a másikra a kész tekercseket pakolom.
- Fogok egy rizspapírt, megmártóztatom a meleg vízben, majd amikor már érzem, hogy puha, mint egy kínai meztelen kutyus bőre a hasán (ha nem tudod, mennyire, elárulom: valami elképesztően), kikapom, ráterítem a tányérra, és nagyvonalúan megpakolom a töltelékkel. Ennek a következő a módja: olyan formán rakom rá a tölteléket, ahogy a behajtani tilos tábla közepére pingálják a vízszintes fehér sávot. Először a tölteléknek a rizspapír pereméhez közelebb eső oldalán hajtom rá a burkot a zöldségekre, majd az egyik üresen hagyott oldallal járok el hasonlóképp, így fixálva a tekercs végeit. Végül egyszerűen csak felcsavarom, mint egy szőnyeget. Ezt minden tekerccsel megismétlem.
- Mártogatósként egyszerű szójaszószt használok vagy kecsapból, pár csepp citromlével és ecettel, továbbá valamilyen sziruppal (agavé, juhar vagy méz) összedobok egy lusta édes-savanyú mártást. A kedvencem azonban az egyenlő arányú szójaszósszal és olívaolajjal, ½ kávéskanál csilipehellyel és 2 gerezd préselt fokhagymával készülő, legkevésbé sem csókolózásbarát szósz, amelyet Petra barátném annyira imád, hogy az utolsó cseppeket képes a mutatóujjával kitunkolni a kistányérból. És akkor még a mogyoróvajjal elkevert szójaszószról nem is szóltam...