Van néhány olyan nemzeti fogásunk, amelyekre mi, magyarok romantikával gondolunk, a világ többi részén azonban felhúzott szemöldökkel és kissé értetlenül fogadják őket. A krumplis tészta, a mákos guba és a tojásos nokedli tipikusan ilyen ételek. Nehéz elmagyarázni egy külföldinek, mégis mi jó lehet a burgonya és a tészta háziasításában, miért jó, ha száraz kiflit dobálunk a (szója)tejbe, és megszórjuk egy csomó porcukros mákkal, illetve hogyan lesz abból emberi ételre emlékeztető fogás, ha a gnocchit (mert így így a legkönnyebb a galuskáról magyarázni) összekeverjük a rántottával.
Ez a recept azonban épp egy ilyen magyarkonyha-magyarázkodásból született meg - miután ugyanis elmeséltem olasz barátaimnak, hogy márpedig a tojásos nokedli fejes salátával a világ legfinomabb étele, azonnal támadásba lendültek: bizonyítékot követeltek. Szerencsére egy tojásmentes omlettet még álmomból felriasztva is összedobok, így hát nem maradt más hátra, mint megnézni: nokedlivel is működik-e a csicseriborsós változat. Azaz - mivel olaszoknak magyaráztam - gnocchival. És ha már az olaszoknál tartunk, ősi magyar tévhit eloszlatásaként egy gyors nyelvóra a főzőkurzus mellé: nem "gnohhi, még csak nem is "gnyokki", és véletlenül sem "gnoccsi". Egyszerűen csak "nyokki".
Hozzávalók 1 adag
- 0.50 csomag natúr gnocchi (rendszerint tojásmentes)
- 0.50 csésze csicseriborsóliszt
- 0.50 kocka tofu (kb. 150 g)
- 1.00 púpozott ek. porrá őrölt mandula/kesudió (elhagyható)
- 1.00 gerezd fokhagyma
- 3.50 ek. olaj (én olívát használok)
- só
- bors
- fekete só
A fejessalátához:
- saláta
- ecet
- só
- cukor vagy sztívia – illetve, bármennyire is nem szerepel az Ómagyar fejessaláta-siralomban, én friss citromlevet, fekete borsot és olívaolajat is teszek a dresszingbe
Elkészítés
- Felteszek forrni sós vizet egy láboskában (azért láboska, mert kisebb, mint egy lábos, de nagyobb, mint egy kislábos), és amíg lobogni nem kezd, kikeverem a hamistojást.
- A csicseriborsólisztet és – ha van – a mandulalisztet egy keverőtálba szórom, belemorzsolom a tofut, majd kanalanként adagolom hozzá a vizet, és közben a másik kezemmel egy villával kavargászom, hogy ne legyen csomós – pont, ahogy a rendes tojást szokás felverni.
- Kibontom a gnocchit, és – csak azért, hogy a nokedlihez hasonlóan amorf és meghatározhatatlan formájú legyen – kettécsippentem a kis gombócokat. Ha forr a víz, beledobom őket, és mérsékelt lángon addig főzöm, amíg fel nem bukkannak a víz felszínén, mint Jack és Rose a Titanicban.
- Amíg főnek, egy nagy serpenyőben olajat hevítek, és ha már forró, az olajra dobom az aprócska kockákra vagdosott fokhagymát. Csekkolom, hogy a „rántotta” nem sűrűsödött-e be, ha igen, kicsit még vizezem. Olyannak kell lennie, mint a felvert nyers tojásnak.
- A serpenyőbe öntöm a kutyulékot, és hagyom, hogy egy kicsit megsüljön – addig pont van időm leszűrni a galuskának álcázott gnocchicafatokat.
- A „rántottán” egy fakanállal dolgozom: nem engedem, hogy omletté álljon össze, kis galacsinokra szedem, és addig sütögetem, tologatom, nyomogatom és felezgetem őket a fakanállal, míg végül tényleg pont úgy néz ki, mint a tojásrántotta.
- Ekkor a szűrőből a serpenyőbe tessékelem a hamisgaluskát, és párat még keverek rajta, aztán leveszem a tűzről, és letakarom egy tányérral (persze akinek van kedve keresgélni a serpenyő hivatalos fedelét a konyhaszekrényben, az tegye csak bátran, engem az őrületbe kerget), amíg összedobom a salátát.
- Egy öblös edénybe tépkedem salátaleveleket, a nagyobbakat félbe is tépem. A saláta szívét egyben hagyom, mert az a legeslegfinomabb, és vétek lenne apróra szedni. Egy bögrébe 3 evőkanál ecetet és 3 evőkanál olívaolajat mérek, belefacsarom 1 citrom levét, majd sózom és borsozom, a tetejébe pedig még belepréselek 1 gerezd fokhagymát is. 1 csipet cukrot feloldok ¼ csésze vízben, felöntöm vele az ecetes öntetet, összekutyulom, majd a salátára öntöm. Készen is vagyunk a vegánított hungarikummal!