Az igazán finom étel onnan ismerszik meg, hogy amikor leülünk vacsorázni, a párbeszéd hosszú perceken át a következőkre korlátozódik: „Hmmm!”, „Mmmmm!”, majd végre valaki áttér az emberi beszédre: „Jessszusom, de finom!” Ezt a csevejt garantálja az alábbi fogás, amelynek, ha valaki egyszer rákap, sanszos, hogy három napig le sem bír majd állni a készítésével... a negyediken pedig csak azért nem főzi meg újra, mert már tarthatatlan, hogy momófüggő. Életem első momóját a szüleim alapította tari meditációközpontban ettem. Míg más gyerekek a sültkrumplira hajtottak, én már akkor is odavoltam ezekért a könnyű, gőzölt, szupercsípős mártással szervírozott gombócokért. Aztán amikor Budapesten megnyílt a Momotaro étterem, szenvedélyes gombócfaló lettem, és külföldre költözésem után rá kellett jönnöm, hogy momó nélkül nem élet az élet. Ezért tanultam meg ezt a meglepően egyszerű tibeti receptet.
Hozzávalók 1 adag
- 0.50 csésze liszt
- 1.00 csipet sütőpor
- 2.00 kk. olaj
- 0.25 fej káposzta
- 1.00 szál sárgarépa
- 1.00 fej kisebb vöröshagyma
- 0.50 kk. gyömbér frissen reszelve
- 1.00 ek. korianderzöld
- só
- bors
Elkészítés
- Egy nagy keverőtálba szórom a lisztet, belehintem a sütőport, és rálocsolom az olajat, majd morzsolgatni kezdem. Ha eltűnt az olaj, óvatosan elkezdek vizet adagolni hozzá. A tésztát folyamatosan gyúrva hamar elérem azt az állagot, amikor nyúlós, de nem ragadós, száraz, de nem darabos. Ekkor szinte eltépni sem lehet, olyasmi, mint a rágó.
- Félreteszem a tésztát, és letakarom. Egy tálba reszelem az összes zöldséget a gyömbérrel együtt, majd sózom-borsozom, és tűzforró olajon addig pirítom, amíg illatozni nem kezd, de nem válik masszává.
- Fogok egy nyújtófát vagy borosüveget, és egy lisztezett asztallapon elkezdem kinyújtani a tésztalabdát. Kb. cédé vékonyságúra nyújtom. Ha ez megvan, keresek egy csészét a konyhában, aminek kb. akkora a szája, mint mondjuk egy szelet párizsi. Ezzel egyforma köröket vagdosok, és félreteszem őket. Annyit készítek, amennyire szükségem van – a tészta a hűtőben sokáig eláll, és fóliába tekerve friss marad –, így holnap is lesz momóm.
- A „párizsikat” egyenként kicsit nagyobbra nyújtom, hogy a szélükön vékonyabb legyen a tészta. Minden tésztakorongba 1 evőkanál töltelék kerül, majd először 2, aztán 4 ponton összecsípve, végül pedig a maradék 4 csücsköt is az ujjaim közé gyűjtve csavarok egyet a tészta csúcsán, és összenyomom az ujjbegyeimmel. A hajtogatási módszerek száma végtelen – a legegyszerűbb holdacskákat formálva az ujjbegyemmel rojtokat nyomni a tésztába, így csípve össze a széleket. Mi lenne, ha inkább megnéznéd?
- Felforralom a vizet, és a tetejére teszem a megolajozott gőzölőt. Ha nincs, akkor se keseredek el, kifőzhetem őket lobogó vízben is. 15 percre van szükségük – ez éppen elég ahhoz, hogy elkészítsem az öntetek, szószok, mártások között leírt tibeti sepen szószt.
- A 20. perc után a momócskáim készen várják, hogy olajozott kiszedőlapáttal kikapjam őket a gőzből. Egy tálra halmozom, és tiszta konyharuhával letakarom őket, nehogy kihűljenek. Végül nem marad más hátra, mint feldobálni őket a levegőbe, és dupla szaltóval a magasba ugorva elkapni a számmal a falatokat, mint Po, a Kung Fu Panda főhőse.
Extra tipp: fokhagymás spenóttal és gyömbéres főtt krumplival töltve is fergeteges.
