Már most itt, a legelején le kell szögeznem, hogy a humusz a világ legfinomabb étele. Persze könnyen lehet, hogy valaki nem így látja, mert csak azt az ízetlen kulimászt próbálta, amit egyes belvárosi gíroszozókban humusznak mernek nevezni, de ezt a tévhitet most egyszer és mindenkorra eloszlatjuk – én és a humuszom. A legfontosabb dolog, hogy a humuszhoz minden esetben kell tahini és csicseriborsó. Ezek nélkül olyan, mintha krumplis tésztát akarnék készíteni krumpli vagy tészta nélkül. Rengetegszer hallom ismerősöktől, hogy összepréselt, sós-borsos csicseriborsót humusznak merészelnek titulálni. Honnan ez a vallásos humuszimádat? Nem túlzott sokat Adam Sandler, amikor Ne szórakozz Zohannal című filmjében – az izraeli férfiprototípust megtestesítve – még a fogkrémet is humuszra cserélte fel. Izraelben ugyanis nem is ismerek senkit, aki ne enne humuszt minimum kétnaponta, ha pedig úgy hozza a sors, hogy nem jutnak hozzá a szokásos adaghoz, épp olyan nyűgösek lesznek, mint a csecsemők a cumijuk nélkül. Persze nincs ebben semmi meglepő: aki egyszer evett már igazán jó humuszt élete során, az soha többé nem képes lemondani róla. Mert egy gagyi humusz és a tökéletes humusz között legalább akkora különbség van ám, mint mondjuk az előre csomagolt bolti zserbó és a nagymama zserbója között. És persze ahány ház, annyi recept: van, aki a sűrű és nehéz humuszért rajong – amiben Haifa verhetetlen. Mások a lágy, habos, könnyű humuszra esküsznek – mint amilyet Tel Aviv egyik ünnepelt kis humuszétterme kínál a Bugrashov és a Pinkser utca sarkán. Jeruzsálem felé menet van egy kis arab falu, Abu Gosh, amely tulajdonképpen a humuszturizmusról híres. Jaffában pedig öltönyös üzletemberek, szakadt hipszterek, tízfős ortodox családok, forrónacis turisták és kendőt viselő asszonyok képesek akár egy órán keresztül is fegyelmezetten sorba állni a kedvenc humuszosuk, az Abu Hassan előtt, majd vadidegenekkel megosztva az asztalukat tíz perc alatt befalni a mennyei étket, miközben a pincérek fennhangon üvöltenek, hogy „Yallah, gyorsan enni, mert még hosszú a sor!” Mi ez, ha nem kompromisszumkészség? Izraelben a humusz nem csupán étel, sokkal inkább ars poetica. Amikor valaki kijelenti, hogy nem hisz a közel-keleti békében, mindig azt mondom: ha a zsidók és az arabok prioritáslistáján egyformán előkelő helyen szerepel a humusz, miért ne találhatnánk közös receptet a békére is?
Hozzávalók 1 adag
- 0.50 csésze csicseriborsó (konzerv/fagyasztott felengedve/előfőzött)
- 0.50 csésze tahini (helyettesíthető porrá őrölt szezámmaggal, vízzel kikeverve)
- 0.50 db citrom leve
- 1.00 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- 1.00 apró csipet kurkuma-római kömény-paprika mix
- olívaolaj ízlés szerint
Elkészítés
Ha van turmixgépem...
- ...akkor rém egyszerű a dolgom: belezuttyantok ½ -½ arányban tahinit, csicseriborsót, 1-2 csipet fűszert, a fokhagymát meg a citromlevet, majd megnyomom a varázsgombot.
- Ha már nagyjából összeállt, elkezdek finoman vizet adagolni hozzá. Olyasmi állagúnak kell lennie, mint egy sűrű főzeléknek. Ha túl folyós lett, adok hozzá még tahinit – ez megköti a vizet.
- Átkanalazom egy nagy, széles tálba, ellapogatom úgy, hogy a széleken magasan álljon a humusz, középen viszont egy kis völgyet csinálok: ezt meglocsolom egy kevés olívaolajjal és megszórom bármivel, ami tetszik: fenyőmaggal, csilipehellyel, petrezselyemzölddel vagy friss snidlinggel. Ha nagyon menő akarok lenni, száraz serpenyőben megpirítom a fenyőmagvakat… elképesztő illatuk lesz, és csak úgy ropognak majd a fogam alatt!
Ha nincs kéznél masina...
- ...akkor sem esem kétségbe. A villával összenyomkodom a csicseriborsót, majd félreteszem – így maszabaha készül belőle, ami a humusz kevésbé krémes, főzelékszerű változata – ennek a receptjét a Menü 2 című szakácskönyvben osztom meg a nagyérdeművel.
- Egy másik tálba kiöntöm a tahinit, belevagdosom vagy fokhagymanyomóval belepréselem a fokhagymát, rászórom a sót, a borsot, és beleöntöm a citromlevet, ½ pohár vizet, majd kavargatni kezdem. Meglepő, hogy válik tartárszerű krémmé a vizes kutyulék!
- A szétpréselt csicseriborsót összeforgatom a habkönnyű tahinivel és a fűszerekkel, és lásd a turmixgépes-megoldás 3. pontját: készen is vagyok! Ehetem a gáztűzhely lángján kissé odakapatott pitával, tekerhetem a sütőben pár perc alatt megmelegített tortillába, kenhetem a kedvenc kenyeremre, vagy mártogathatok bele szeletelt zöldségeket is… zellerszárral már-már felháborítóan ízletes.
Ha kísérletező kedvemben vagyok...
- A nagy kavaráskor adok hozzá pár csepp szójaszószt: bár csöppet sem autentikus, az amerikaiak esküsznek rá.
- Megfőzök 1 szem édesburgonyát (a mikróban 5 perc alatt megpuhul), és ezt is a turmixgépbe dobom, vagy összepréselem a csicseriborsóval.
- Sokan az édeskés humuszra esküsznek: mi tagadás, 1 kávéskanál juharszirup vagy csililekvár igazán nem árt neki…
- Dobok a turmixgépbe apróra vágott kaliforniai paprikát: ettől kicsit magyaros, „körözöttes” jelleget kap a finomság.
- Ám a kedvenc alternatív változatom a Barbie-humusz. Két egymástól meglehetősen távol álló szubkultúrát házasítok össze ebben a receptben: a fogás külleme egyenesen Katy Perry California Girls című klipjéig repít minket, de az íze LA helyett inkább a mesés keletet idézi, hiszen egy szem főtt céklát is a pépbe tumixolok. Az állagát leginkább egy sűrű krumplipüréhez tudnám hasonlítani... Csak sokkal szebb, hiszen rózsaszín, azt pedig mindenki tudja, hogy ami rózsaszín, az gyönyörű. Punktum! Szeretünk, Barbie-humusz!