„Köszönöm a vendéglátást” – tanuljuk meg gyerekkorunkban, hogyan is kell illedelmesen megköszöni, ha valaki kicsit beengedett minket a saját világába, és adott belőle egy darabkát. Aztán, ahogy egyre nagyobbak leszünk, a szófordulat üres frázissá válik – a „vendéglátás” szó kapcsán leginkább egy iparágra gondolunk, és sokszor eszünkbe sem jut, milyen csodálatos ajándék, amikor megkóstolhatjuk egy jó barát főztjét, hála neki végre megpihenhetünk, vagy egyszerűen csak egy nála megejtett őszinte beszélgetés kapcsán közelebb kerülhetünk hozzá. Ezért is volt akkora öröm számomra, amikor a TV2 Hal a tortán című műsorának köszönhetően négy feledhetetlen meghívásnak tehettem eleget. Nehéz szavakba önteni, mekkora boldogságot és meglepetést jelentett, amikor az én nevem került elő a bűvös borítékból – ám a győzelmet korántsem a saját kontómra írom: elsősorban azért örülök nagyon, mert a vendégeimnek és ország-világnak sikerült megmutatnom, milyen csodálatos meglepetéseket tartogat a varázslatos vegán konyha. Ráadásul Soma Mamagésa, Iszak Eszti, Aleska Diamond és Fluor Tomi finom ételekkel és fesztelen csevejjel vártak. Somát kamaszkorom óta imádom – számomra ő egyszerre volt egy rendkívül szórakoztató és értékes popkult ikon, ugyanakkor egyfajta mentor, aki később útitárssá változott, miután én is a szórakoztatóiparban kötöttem ki. Hiába, a sors: még könyveink is jelentek meg egyazon kiadónál. Aleskát ugyan nem ismertem személyesen, de ő is megjárta a kőkemény dzsungeles-celebes realityt, amint jómagam, így sejtettem, hogy nem egy átlagos kis cicababával, hanem egy „mindenben benne vagyok” csajszival lesz dolgom – és igazam lett. Aztán itt volt Fluor, akit ugyan mindig is nagyra tartottam – szerintem fergeteges tehetség és elképesztően szórakoztató figura –, de most az is kiderült, hogy egy igazán szeretnivaló lélek is. Iszak Esztit pedig – amellett, hogy a Viván vezet műsort, a zenetévén, amelynek én is rengeteget köszönhetek – az Álom.net című film kapcsán ismertem, amelyben társforgatókönyvíróként adhattam szavakat a szájába, és már a kezdetek kezdetén egy igazi kis tündérnek tartottam, aki szerény véleményem szerint gyönyörű is. Neki köszönhetem ezt a gyors, szív- és pocakmelengető levest, amely az adás felvétele óta rendszeres vendég a konyhánkban.
Hozzávalók 1 adag
- 1.00 csésze morzsolt csemegekukorica (konzerves, de a fagyasztott is remek)
- 1.00 csésze zöldségleves jobb híján víz
- 0.50 csésze kókusztej
- 1.00 ek. kókuszzsír
- 1.00 kk. zabpehelyliszt
- 1.00 csipet szerecsendió
- só
- bors
- szárított csilipehely
- 3.50 ek. reszelt/morzsolt vegán sajt ha akad
Elkészítés
- A kukoricából náhány evőkanálnyit előre kiveszek – ez lesz a levesbetét.
- Felforrósítom a kókuszzsírt, a sót és a borsot, szerecsendiót szórok bele, majd a többi kukoricát is utánuk küldöm, és 2 percig pirítgatom.
- Megszórom a zabpehelyliszttel, jól átkeverem, majd hozzáadom a zöldséglevest és a kókusztejet, és az egészet felforralom.
- Ez az a pont, ahol belekerülhet a vegán sajt – de ha nincs, no problem. Akárhogy is, leveszem a tűzről, és alaposan összeturmixolom botmixerrel.
- Tálaláskor a tetejére szórom a levesbetétnek félretett kukoricaszemeket, és meghintem szárított csilivel.