Ezzel a szósszal nepálban találkoztam először – Katmanduba utaztunk az édesapámmal, hogy a nagy sztúpáról, a buddhisták szent zarándokhelyéről szórjuk szét a szélben a mamám hamvait. A mama mindig visszavágyott a nagy sztúpához – de meggyőződésem, hogy azért is emlegette olyan sokat a tibeti-indiai-nepáli utazásait, mert amikor úton volt, nem kellett főznie, ráadásul istenieket falatozhatott. Az én mamám csodálatos nő volt, egyszerre érzékeny és végtenül tűzről pattant. Talán neki köszönhetem, hogy menthetetlenül rajongok mindenért, ami csípős. Ezért aztán amikor először kóstoltam ezt a szószt, úgy éreztem: hazatértem. A tibeti momó mellé elengedhetetlen, de, mondhatni, mindenhez passzol.
Hozzávalók 1 adag
- 1.00 kis szem paradicsom
- 1.00 db piros kaliforniai paprika
- friss csilipaprika vagy pár csipet szárított csili
- 1.00 ujjhegynyi friss gyömbér
- 1.00 gerezd fokhagyma
- 1.00 szár angolzeller
- 1.00 marék korianderzöld
- só
- bors
- ...és az apróra vágott zöldfűszerek, amelyekkel a végén megszórom
Elkészítés
- Ha nincs kéznél valamiféle turmixgép (akár egy botmixer is megteszi), akkor sajnos kénytelen vagyok szépen apróra vágni a paradicsomot, a paprikát és a fokhagymát, lereszelni a gyömbért, és felaprózni a koriandert.
- Ha van mixer, akkor elég, ha szépen felvagdosom őket, és homogén masszát készítek belőlük: a kedvencem az a változat, amelyhez ½-½ arányban turmixolt, illetve aprózott zöldségeket használok.
- Ha végeztem, 1 evőkanál forró olajban megpirítom az egészet, majd amikor már sistereg és süldögél, vagy egy tálba pakolom tálalásra készen, vagy összeturmixolom, hogy ketchupszerű mártást kapjak.