Kisfiúként mindig felháborodtam, akárhányszor pancake-et pillantottam meg az amerikai filmekben. Tudtam, hogy itt, Csillaghegyen, ahol Ilonka néni zserbót süt, Erzsi néni „sima magyar” palacsintát, az anyukám pedig jó esetben dinnyét szeletel, semmi esélyem megkóstolni ezeket a pihe-puha, aranybarnára sült, édes párnácskákat. Aztán ahogy nődögéltem, és felfedeztem, hogy létezik egy internet nevű furfang, ami minden kérdésre választ ad, felelevenítettem gyermekkori kíváncsiságomat, és kutatni kezdtem. Első valós, személyes, minden érzékszervemet rabul ejtő találkozásunk Londonban történt, ahol is a Soho – naná, hogy a melegnegyed – egyik musicalszínháza mellett üzemel egy igazi kis diner (ami „dájnörnek” ejtendő, és nem azonos az ebédet vagy vacsorát jelölő „dinner” szóval): amolyan amerikai, útszéli bár-étterem-fagyizó mindenféle burgerekkel és shake-ekkel. Nem utolsó sorban pedig pancake-ekkel, vagyis vaníliafagyival és áfonyamártással megpakolt, juharszirupba áztatott, mogyoróvajas mártással tálalt kerek, foszlós kis párnácskákkal valahol a piskóta és a palacsinta között, amelyek egyenesen a mennyekbe repítik az embert. Amikor aztán vegán lettem, tudván, hogy vélhetően egyetlen pancake-recept se kedvez a „se tej, se tojás” elvárásnak, örökre lemondtam róla. Egy gyermekkori álom látszott semmivé foszlani – egészen addig, míg egy átlagosnak nem mondható szombat reggelen vaníliaillatra ébredtem, és a konyhába érve ujjongva jöttem rá: a férjem vegán pancake-et süt. Azóta rendszeres vendég nálunk, ám amióta mindketten a harmadik x felett járunk, kicsit alaposabban is átgondoljuk, megegyünk-e fejenként négy (na, jó, öt-hat) szénhidrátszószba mártott szénhidrátbombát – ezért aztán kétféle receptet is megosztok, ki-ki válasszon tetszése szerint. Az utóbbi recept abból a megfontolásból született, hogy a kínai és a japán konyhában édességalapként használják a babpürét – így mostantól akárki ehet pancake-et, még az is, aki egyébként soha nem fogyaszt édességet. Egészséges bűnözés – de csakis frissen sülve, mert ha sokáig áll, könnyedén kiszárad. A klasszikus köret a juharszirup, de 100% gyümölcsből készült lekvárral, cukrozatlan mogyoróvajjal, friss gyümölcsökkel (különösen felszeletelt banánnal), összeolvasztott étcsokoládéval is mennyei falat reggelire, uzsonnára, vacsora után desszertnek vagy a nap bármely szakában.
Hozzávalók 4 db
- 3.00 púpozott ek. csicseriborsóliszt vagy kávédarálóban finomra őrölt szárított csicseriborsó
- 0.50 csésze kókusztej vagy 1 banán 1 csésze vízzel és 1 ek. olajjal összeturmixolva, esetleg a kókusztej és a fenti kombináció ½-½ elegye
- 1.00 kk. sztívia (kiváltható juhar-/agavésziruppal, esetleg 1 ek. kókuszcukorral)
- 0.50 zacskó sütőpor
- 1.00 csipet őrölt fahéj
- pár csepp vaníliaolaj vagy vaníliaesszencia/-aroma, esetleg, ha olyan jól megy sorunk, 1 vaníliabab kikapart belseje
- kókuszolaj esetleg mogyoróolaj a sütéshez (bármilyen olajat használhatunk, de az említettek előnye, hogy igen magas hőmérsékleten sem égnek meg, ezért nem képződnek bennük rákkeltő vegyületek)
Elkészítés
- Minden összetevőt egy kancsóba teszek, majd fakanállal összekeverem őket – ha házi őrlésű borsólisztet használok, botmixerrel átkeverem, hogy ne maradjon darabos. Elképzelhető, hogy vízzel kell hígítani, de észben tartom, hogy a tökéletes pancake-keverék sokkal sűrűbb, mint a palacsintatészta – hiszen ha a forró serpenyőre öntök egy pettyet, annak féltenyérnyi párnává kell folynia, nem pedig beborítania a serpenyőt, mint a mi palacsintánk esetében.
- Egy nagy teflonserpenyőben felolvasztok 1 evőkanál kókuszzsírt, majd közepesen erősre veszem a lángot, és ha már forró az olaj, a kancsóból – vagy keverőtál esetében merőkanállal – annyi pancake-et csurgatok rá, hogy kényelmesen elférjenek egymás mellett. Akkor vannak készen, ha a tetejük buborékosodni kezd, majd megszilárdul – ekkor lapos kiszedőkanállal megfordítom őket, és a másik oldalukat is átsütöm röpke ½ perc alatt.