1. Receptjeim
  2. Egy korty mennyország
  3. Áfonyás rumpuncs Mary Poppins módra

Áfonyás rumpuncs Mary Poppins módra

  • Gyors
  • Gluténmentes
  • Kalória:
    184 kcal
  • Protein:
    1 g
  • Szénhidrát:
    45 g

A filmtörténelem egyik legvarázslatosabb pillanata, amikor Mary Poppins „csak egy kis kanál cukor kell, és lemegy az orvosság” felkiáltással megitatja a Banks gyerekekkel a kanalas gyógyszert, akik varázslatos módon citrom és málnaszörp ízét érzik keserű kutyulék helyett. Majd amikor Csudálatos Mary saját maga veszi be az orvosságot, csettint egyet a nyelvével, és átszellemülten így szól: „Hmmm... rumpuncs!” Időről időre fiktív hősökkel sütök-főzök, úgy illik tehát, ha elmesélem, hogyan dobtuk össze együtt ezt a kis csodát még kisebb konyhámban. Mary természetesen esernyőjébe kapaszkodva érkezett meg az erkélyre, pontban reggel nyolc órakor, amikor Bumm tengernagy eldördítette az ágyúját. Kurtán köszönt nekem, majd egyenesen a konyhába sietett, ahol körülnézett, és kijelentette: „Nem éppen királyi palota... de jobb híján megteszi.” Szőnyegtáskáját a konyhaasztalra helyezte, és a következőket emelte ki belőle...

Hozzávalók 2 csészényi

  • 1 csésze vörösbor („Steiner Kristóf! Tüstént hívom a rendőrséget, ha nem Chiantit használsz! Piha!”)
  • 1 db mandarin (de ha nincs, Mary megengedi, hogy narancsot használj)
  • 3 ek. kókuszcukor vagy 3 csepp stevia
  • 1 db szegfűszeg
  • 1 apró csipet szerencsendió
  • 1 rúd vanília kettévágva
  • 1 rúd fahéj
  • 2 ek. fekete rum (jobb fajta, de azért nem méregdrága)
  • 0.5 csésze áfonyalé (Mary szerint mindenki olyan gyümölcslevet használjon, ami a saját kedvence, egyformán finom lesz minden verzió – hiszen mindenkinek megvan a maga tündérországa –, ő mindenesetre az áfonyalére esküszik, és mivel ő, mondhatni, maga a megtestesült tökély, a

Elkészítés

  1. Miután mindezt kipakolta, a fazékba öntötte a cukrot, közepes lángra helyezte, és egy krumplihámozóval lime- és mandarinhéj-darabkákat hullajtott a lábasba.
  2. Sebtiben félbevágta a héjuktól megfosztott gyümölcsöket, és – egyik kezét a lime, majd a mandarin alá tartva, hogy kiszűrje a magokat – belefacsarta a levüket a fazékba.
  3. Minden fűszert megszagolt holland fababa-orrával, elégedetten hümmögött, és egymás után az olvadozó cukorhoz adta őket – a szerecsendióból csak 3-4 reszelésnyit.
  4. Megkért, hogy bontsam ki a vörösbort („Aki lusta, nem kap rumpuncsot!”), majd épp annyit öntött belőle a fűszeres cukorra, amennyi ellepte.
  5. Gyengéden megkavarta, mintha csak Jane és Michael arcát cirógatná, amikor álomba szenderülnek, majd áthatón rám szegezte a tekintetét, és így szólt: „Most pár percig így hagyom, hogy a cukor és a vörösbor csodás fűszeres sziruppá olvadjon össze. Addig is rakjunk rendet a konyhában. Minden ránk váró munkában van valami mulatság is. Keressük meg, éééés kész!” (Ezen a ponton csettintett egyet, mire a vágódeszkától a reszelőn át a hámozóig minden elmosogatódott, szupersebesen a levegőben pörögve megszárítódott, majd katonás rendben a fiókokba ugrott.)
  6. Látva, hogy a cukor és a bor már fényes, illatozó sziruppá főtt, ismét a szőnyegtáskába nyúlt: a kezében valami ragyogó, fényes kis izé pislákolt. Kinyitotta a tenyerét és – nem hittem a szememnek – egy csillagot pillantottam meg benne. „Ez a titkos hozzávaló. Corry nénitől kaptam. Aki nem ismeri őt – itt gúnyosan szippantott egyet –, az használhat helyette csillagánizst.” A bugyborékoló, sötétrózsaszín cukortenger közepébe dobta, majd felöntötte a fazekat a maradék vörösborral és az áfonyalével.
  7. Kis lángon főzte tovább a csudálatosan illatozó italt, majd ismét megkavarta. „Most újra felforraljuk?” – kérdeztem naivan, ő pedig tüstént hátat fordított a tűzhelynek, és kalapját igazgatva fölényes pillantást vetett rám: „Nocsak. Én főzök, vagy te?” Lehajtott fejjel válaszoltam: „Maga, Mary Poppins.” Elégedetten mosolygott: „No, azért. Már azt hittem, megváltozott a világ rendje.” Ezután elmagyarázta, hogy csak addig szabad hevíteni a puncsot, míg el nem éri a forráspontot, hiszen amúgy kifőznénk belőle az alkoholt. 3,5 perccel később egy kiskanállal megkóstolt a gőzölgő puncsból: „Éppen a tökéletes hőmérséklet.”
  8. Elzárta a tűzhelyet, ünnepélyesen maga elé emelte a rumot, majd 4 csurig töltött evőkanálnyit adott hozzá. Némi kavargatás után előkerült két csinos kis csésze a szőnyegtáskából (pedig az előbb néztem bele, és teljesen üres volt), Mary pedig merőkanállal bő adag gőzölgő rumpuncsot töltött mindkettőnknek. „Á votre santé!” mondta, majd mindketten az ajkunkhoz emeltük a csészét, és... wow!

Odakünn szürke felhők gyülekeztek, és szemerkélni kezdett az eső, mi pedig kiültünk az erkélyre. A puncs finoman melengette a kezünket. „Egész ősszel és télen ezt akarom inni” – jelentettem ki élvezettel kortyolgatva az italomat. Mary felhörpintette az utolsó kortyot, és már nyitotta is papagájfejes ernyőjét, hogy a magasba emelkedjen. „Jóból is megárt a sok” – vetette oda, már jó két méterrel az erkély felett lebegve, majd egy kis szürke fellegen helyet foglalva elegánsan a város fölé emelkedett, mígnem végül olyan aprócska lett, mint egy szegfűszeg feje.

Na, ekkor mentem vissza egy második csésze rumpuncsért.